A kereszténység az emberre magasabb rendű létezőként tekint, mint a mai modern pszichológia, mely értelmes, társas állatként kezeli azt. A kereszténységben megtalálható az a hármas felosztás, mely sok más vallásban is megjelenik, kisebb-nagyobb különbségekkel. Fontos, hogy valójában ezek a részek nem választhatók szét, mivel teljes, szerves egységet alkotnak. Az itt látható ábra a keresztény hármas osztást mutatja be.

A test a fizikai testet jelenti, mely az érzékszervek fizikai hordozója. Kapu a külvilágra, lehetőséget ad annak megtapasztalására. Emellett kapu lehet a belső világunkba vezető úton is, hisz a meditatív imában nagy szerepet kap a test, vagy a légzés testhez kapcsolódó érzeteinek megfigyelése.

A lélekben találjuk az akaratot, érzelmeket és az értelmet, mely az elméhez köthető. Az elme a hagyományos emberképben a lélek szféráján belül található, fizikai megjelenése az agy. Az elme felfog, értékel, címkéz, gondolatok merülnek föl benne, érzeteket és gondolatokat köt össze. Racionális, de a rációt meghaladó intellektust nem foglalja magában. A test és a lélek együtt alkotják a személyiséget, az egót. Általában az ember ezzel az „énnel" azonosítja önmagát. Az egóhoz tartozik a fizikai valóság (test), a személyiségvonások, érzések, érzelmek, vágyak, ösztönök, motivációk, az akarat, az emlékek és a jövőre vonatkozó tervek (lélek). A személyiség (ego) egy folyamatosan változó, dinamikus áramlat, mely nélkülözi az igazi állandóságot, stabilitást, mozdulatlanságot, kimozdíthatatlanságot.

A szellemi „lélek”, azaz a pneuma az ember igazi valója, tulajdonképpeni középpontja. Ez a kapu az embert meghaladó felé. A legbenső Alanyiság, a magasabb Én, az érinthetetlen lényeg, mely fogalmi eszközökkel megragadhatatlan, mivel lényegét tekintve e tartományok felett áll. A valódi, nem emocionális szeretet ez, egy szakrális tér, melyben minden feloldódik és gyógyul.